Keresés
Close this search box.

A köz- és magánszektor partnersége – PPP tanulságok itthon és külföldön, 2019

Az államok gyakran rászorulnak arra, hogy magánforrásokat vonjanak be közfeladatok ellátásába vagy nagy közberuházások megvalósításába. Ezt a célt szolgálják az állami és a magánszféra partnerségére épülő (úgynevezett Public-Private Partnership, röviden PPP) konstrukciók is. A PPP-k olyan állami garanciákkal ellátott hosszú távú szerződések, melyek keretében magánvállalatok nagy infrastrukturális projekteket valósítanak meg vagy olyan szolgáltatásokat hoznak létre, amiket hagyományosan az állam alakít ki, például kórházakat, iskolákat, utakat, vasutakat, víz- és közegészségügyi szolgáltatásokat, energetikai beruházásokat.

A konstrukció sokat hivatkozott előnye az állami fél számára a kisebb kezdeti kiadás, a befektető magánszereplő számára pedig a hosszú távú megtérülés. Azonban a helyzet nem ennyire egyszerű. A nemzetközi tapasztalatokból is kiindulva a PPP-konstrukciónak számos hátránya is van, és több esetben is bizonyított, hogy annak alkalmazásával leginkább csak a privát szektor jár jól. A tapasztalatok alapján továbbá a PPP szerződések a legtöbb esetben egyáltalán nem transzparensek, alkalmazásuk esetében magas a korrupció veszélye, ráadásul a legtöbb esetben az állami és a magánszereplő viszonya is egyenlőtlen. Az évtizedekig tartó együttműködések során az állam gyakran komoly veszteségeket kénytelen elkönyvelni, miközben a befektetők a PPP-szerződések védelmét élvezve jelentős haszonra tesznek szert.

A PPP konstrukció alkalmazására Magyarországon 2010 előtt több esetben is sor került. Jelentanulmány az intő nemzetközi példák áttekintése után néhány magyarországi PPP projekt történetét mutatja be: elemzi az M6-os és M7-es autópályák, a Művészetek Palotája költséges szerződéseit, valamint kitér különböző büntetés-végrehajtási intézetek, oktatási és sportlétesítmények PPP kiadásaira is. A tanulmány célja annak áttekintése volt, hogy vajon mennyire érte meg ezen beruházások PPP konstrukcióban történő megvalósítása.

A tanulmány az Európai Unió támogatásával, a Citizens for Financial Justice c. projekt keretében készült.

A köz- és magánszektor partnersége – tanulságok itthon és külföldön (pdf)