Tovább támogatják-e az adóelkerülést az európai politikusok? Az Európai Unió Versenyképességi Tanácsa a november 28-án esedékes ülésén tárgyal a multinacionális nagyvállalatok ún. nyilvános országonkénti jelentéstételi kötelezettségéről. A javaslat, amely kulcsfontosságú az adóelkerülés elleni harcban, hosszú évek huzavonája után először kerül egy politikai testület elé.
Átláthatatlan céghálók és tevékenységek
Civil szervezetek már évek óta kampányolnak azért, hogy az ún. nyilvános országonkénti jelentéstételi kötelezettség (public country-by-country reporting – pCbCR) bevezetésre kerüljön, ezzel is átláthatóbbá téve a nagyvállalatok működését. A jelenlegi rendszerben ugyanis a multinacionális cégeknek nem kötelező nyilvánosságra hozniuk, hogy egy-egy olyan országban, ahol jelen vannak, hány alkalmazottjuk van, azok mivel foglalkoznak, mekkora bevételt érnek el, mekkora az adott országban végzett tevékenységükből eredő nyereségük, és ami a legfontosabb, hol és mennyit adóznak.
Tanulságok a bankok szabályozásából
Az ilyen típusú transzparencia megkövetelése egy-egy gazdasági entitástól egyébként nem lenne precedens nélküli az EU-ban. 2015 óta ugyanis a negyedik tőkekövetelmény-irányelv alapján a bankok kötelesek nyilvánosságra hozni a fenti adataikat, amelyek első elemzésekor 2016-ban több érdekes dologra is fény derült. Az Oxfam 20 nagy európai bankot érintő kutatásából például kiderült, hogy ezen bankok a profitjuk 26 százalékát olyan országokban realizálják, ahol munkavállalóiknak csupán 7 százaléka dolgozik: adóparadicsomokban.
A német Deutche Bank 2015-ben például számos helyről jelentett veszteséget, de ezt szerencsére kompenzálták az adóparadicsomokban működtetett egységei, amelyek 2 milliárd euró profitot tudtak elkönyvelni. A BNP Paribas azonban ennél is tovább ment. A francia bank kajmán-szigeteki lerakatának ugyanis egyenesen alkalmazottak nélkül sikerült 134 millió euró profitot elérnie (adót persze nem fizettek utána). Hasonló mutatványt amúgy a Transparency International brüsszeli irodája szerint más európai bankok is produkáltak: nyolc kajmán-szigeteki lerakattal rendelkező európai bankból hétnek nem volt alkalmazottja a szigetcsoporton. Az Oxfam szerint ezzel 2015-ben az európai bankok összesen 628 millió eurónyi nyereséget könyveltek el alkalmazottak nélkül.
Mielőtt azonban elképzeljük a tengerparti napágyakban maguktól termelődő eurómilliókat, érdemes tudatosítani magunkban, hogy adóparadicsomokért egyáltalán nem kell messzire utaznunk. Az európai bankok legproduktívabb paradicsomos egységei közül ugyanis számos Luxemburgban és Írországban található. Az aprócska Luxemburg például a 20 nagy vizsgált bank összprofitjából 4.9 milliárd euróért volt felelős – ez nagyobb összeg, mint amit a bankok Svédországban, Németországban és az Egyesült Királyságban összesen elértek.
Az elmúlt évek olyan botrányai alapján, mint amilyenek például a Panama-akták (2016), a Paradise-iratok (2017), vagy a Juncker-bizottság hivatalba lépése után négy nappal kirobbant LuxLeaks (2014) voltak, nem alaptalan azt feltételezni, hogy a vállalatok a bankokhoz hasonlóan kihasználják az adóparadicsomok nyújtotta homályt és a nemzetközi adórendszer elavultságából adódó kiskapukat.
Valódi előrelépés lehetne az adóelkerülés elleni harcban
A nyilvános országonkénti jelentéstételi kötelezettség bevezetése így egy fontos lépés lenne az ilyen kiskapuk bezárásáért vívott harcban. A nemzetközi adórendszer ugyanis mára elavult. Az évtizedekkel ezelőtt létrehozott szabályok és struktúrák már nem az adóbeszedést, hanem az adóelkerülést könnyítik meg. Már nem az állampolgárok, a nagy többség, az ún. 99 százalék javát szolgálják, hanem a gazdag kevesekét. A társadalmilag igazságtalan, a nem a modern kor kihívásaira választ adó adórendszerek csupán tovább mélyítik a szakadékot az egyszerű polgárok és az adózni nem akaró szupergazdagok között, és nem adnak hatékony választ olyan modern jelenségekre sem, mint amilyenek a multinacionális techcégek.
A nemzetközi adórendszer egészének felülvizsgálata mára elengedhetetlenné vált. Nem véletlen, hogy az ENSZ, az OECD, az IMF, és a Világbank fórumain is folyamatosan napirenden van a kérdés. A valódi, strukturális reformokhoz azonban a szakmai viták mellett átfogó politikai akarat szükséges, ez utóbbiból azonban igencsak hiány van. Az Európai Unió intézményei évek óta rágják az országonkénti jelentéstételi kötelezettség kérdését.
Az Európai Bizottság 2016 áprilisában rukkolt elő a vonatkozó javaslatával, amely azonban inkább csak szépségtapaszként és látszatintézkedésként volt értelmezhető. Az Európai Parlament válasza a kérdésre 2017 júliusában érkezett, egy már sokkal progresszívebb formában. Az azóta eltelt közel két és fél éven keresztül tartó huzavona után az EU soros elnökségét betöltő finnek kezdeményezésére egy kompromisszumos javaslat formájában a héten végre egy politikai fórum, a Versenyképességi Tanács elé kerül az ügy, ahol a tagállamok színt vallanak arról, hogy mennyire elkötelezettek a transzparencia mellett.
Komoly vita várható, és számítások szerint bár van esély arra, hogy átmenjen a javaslat, a meccs még messze nem lefutott, több ország is bizonytalan a kérdésben. A magyar álláspontról tegnap az Országgyűlésben Tállai Andrástól, a Pénzügyminisztérium államtitkárától lehetett többet megtudni, aki a Párbeszéd politikusának, Tordai Bencének kérdésére válaszolt. Ebből az derült ki, hogy Magyarország várhatóan nem szavazza meg a javaslatot.
Meg kell egyébként jegyeznünk, hogy a beterjesztett javaslat nem mindenben cseng egybe a civilek által kívánatosnak tartottal. Követve ugyanis a Bizottság ajánlását, a javaslat csupán a 750 millió euró éves konszolidált bevételt meghaladó vállalatokra vonatkozna – azaz az OECD adatai alapján is csupán a nagyvállalatok kb. 10-15 százalékára. Pedig a minél nagyobb transzparencia kiterjesztése a vállalatok minél szélesebb körére jelentősen megkönnyíthetné egy-egy cég adótrükköző praktikáinak felderítését, növelve ezzel az adóbeszedés hatékonyságát és nem mellesleg a közbizalmat is.
A hiedelmekkel ellentétben ugyanis a transzparenciának a CBCR által előírt foka nem feltétlenül jelent versenyhátrányt. Egyre több cég ismeri fel, hogy az átlátható működésnek és adózásnak számos pozitív hozadéka van. Egyre több tudatos vásárló van, és komoly vállalatok már nem engedhetik meg maguknak a zavarosban halászást és az etikailag kényes ügyeket, így egyre több cég hozza magától is nyilvánosságra a CBCR rendszerében a beszámolóit. Idén a világ egyik legjelentősebb jelentéskészítő kezdeményezése, a Global Reporting Initiative is a CBCR rendszere szerinti standardok ajánlásáról döntött.
A mi érdekünk is lenne
Nem véletlenül kíséri az adózás kérdését, így a mostani Versenyképességi Tanács ülését is, egyre nagyobb állampolgári figyelem. A nemzetközi adórendszer anomáliái miatti vállalati adóelkerülés ugyanis minden országot, mindannyiunkat érint. Gabriel Zucman és kutatótársai számításai szerint Magyarország különösen kitett az adóelkerülésnek, így a kiskapuk bezárása, a nagyobb transzparencia követelése a mi érdekünk is lenne.
Zucmanék becslései szerint Magyarországról 2016-ban a beszedhető társasági adó mintegy negyede, 710.000.000 dollár (több mint 200 milliárd forint) szivárgott el, köszönhetően nagyrészt az EU adóparadicsomainak. Éppen ezért különösen fájó lenne, ha a magyar kormány valóban nem támogatná a CBCR-ról szóló javaslatot a csütörtöki tanácsülésen. Mindazonáltal, mivel a kormány korábban számos nyilatkozatában is a nagyvállalatok „megregulázása” mellett érvelt, bízunk abban, hogy csütörtökig még változik a véleménye.
Fotó: Eurodad/Arnaud Ghys