Mindenkinek vannak gondolatai, érzései, tapasztalatai, és általánosságban igaz, hogy ezeket szeretnénk másokkal megosztani. Az azonban, hogy ezt mennyire tudjuk megtenni, nagyon sok dologtól függ. Van, akinek nem okoz gondot többek előtt beszélni, míg másoknak a puszta gondolattól is izzadni kezd a tenyere. Nem vagyunk egyformán magabiztosak, más eszközökkel fejezzük ki magunkat és ezzel nincs is semmi gond a hétköznapokban. De mi van akkor, amikor egy csoport részévé válunk és a cél a közös gondolkodás? Nos, ilyenkor segít egy magasan képzett facilitátor, mint Zsargó Szilvia, akivel az elmúlt években több közösségi gyűlés keretében is volt szerencsénk együtt dolgozni.
Szerző: Győr Ágnes
A Magyarországi Facilitátorok Egyesületének honlapján az olvasható, hogy a facilitátorok a konstruktív csoportmunka mágusai. Ki tudnád nekünk egy kicsit fejteni, miből áll a mágiátok? Miben tér el a facilitálás például a moderálástól?
Zs.Sz.: Amikor azt kérdezik, hogy facilitátorként tulajdonképpen mivel is foglalkozom, egyszerűen annyit szoktam mondani, „segítek embereknek, hogy ne csak beszélgessenek, hanem el is jussanak A-ból B-be”. Ehhez fontos megtervezni a folyamatot. Fontos tudni, hogy az adott csoportnak mi a pontos célja, hány főből áll, mennyi ideig tart az esemény. Nem mindegy, hogy fél napunk van, vagy esetleg két nap áll a rendelkezésünkre, mint ahogyan az sem, a stratégiai tervezés a cél vagy az hogy kialakuljon a tagok között valamilyen együttműködés. Mi ezeket a szempontokat figyelembe véve tervezzük meg a folyamatot, és segítünk a csoportnak, hogy a start mezőtől eljussanak a meghatározott célig. Nyilván a célt az adott időkeretet figyelembe véve, reálisan kell kijelölni. A kérdésedre visszatérve, a moderátor és a facilitátor lényegében ugyanaz. Német nyelvterületen inkább az előbbi, míg angolszász területen inkább az utóbbi kifejezést használják a szakmánkra.
Magyarországon mintha kevéssé lennének ismertek a facilitátor, facilitálás kifejezések.
Zs.Sz: Igen. Itthon, ha nem is így neveztük korábban, már régóta létezik ez a szakma, de körülbelül 10 éve kezdtek el szemmel láthatóan érdeklődni a facilitálásban rejlő lehetőségek iránt a különböző cégek, szervezetek. A facilitátoroknak létezik egyébként egy nemzetközi szervezete is, az IAF (International Association of Facilitators). A Magyarországi Facilitátorok Egyesülete is ennek a mintájára jött létre. A SessionLab nevű, részben magyar tulajdonú cég jóvoltából idén tavasszal egyébként elkészült egy nemzetközi felmérés a facilitáció helyzetéről a világban. Ilyen nagy volumenű kutatás korábban nem volt. A felmérés azt nézte meg többek közt, hogy kik lesznek facilitátorok és, hogy akik facilitálnak rendszerint milyen keretek között végzik ezt a tevékenységet. Mennyire jellemző például, hogy szabadúszók, vagy, hogy facilitátori képesítéssel rendelkeznek.
Te hogyan, miért lettél facilitátor?
Zs.Sz.: Már régóta tudom magamról, hogy nagyon szeretek emberekkel dolgozni. Alapító tagja vagyok a Mindspace nevű civil szervezetnek, amellyel sok olyan hazai és nemzetközi programban vettünk részt, amiknek az volt a célja, hogy adott városokban, különböző témák mentén fejlődést érjünk el. Az EU projekteken keresztül megtapasztaltam, elsősorban külföldön, milyen jó, amikor egy csoporton belül valóban kialakul egy jó beszélgetés és annak eredménye is lesz. Tudtam, hogy én is ilyesmivel szeretnék foglalkozni, bár eleinte nem tudtam, hogy facilitálásnak hívják. Elindultam ebbe az irányban és, aztán kilenc évvel ezelőtt volt szerencsém látni, hogyan dolgozik Wieland Veronika, aki az itthoni facilitátori képzés nagyasszonyának is nevezhető. Akkor azt mondtam, hogy „Na jó! Én tőle akarok tanulni!” Szerencsére Vero pont akkor dolgozta ki a minősített facilitátori képzést itthon, úgyhogy el is végeztem. Az első évfolyamban összesen hatan végeztünk kvalifikált facilitátorként. Mi voltunk úgymond az első generáció.
Elsősorban honnan kaptok felkéréseket? Mi a közösségi gyűléseken találkozunk rendszeresen a munkátokkal, illetve, legközelebb az Újbudai Lakossági Fórum keretében dolgozunk majd együtt, de gondolom, hogy az ilyen jellegű rendezvények csak egy szelete annak, amivel foglalkoztok.
Zs.Sz.: Igen. A leggyakrabban nagyobb nemzetközi cégek itthoni leányvállalataihoz hívnak minket. Jellemzően német tulajdonú cégekhez, ahol már létezik egy bevett gyakorlat és a megszokott dolog, hogy a stratégiát egy külső moderátor, facilitátor segítségével tervezik meg, vagy, hogy bizonyos ügyek megbeszéléséhez külső segítséget hívnak.
Azt látom egyébként, hogy az IT szektorban is egyre többször van ilyesmire igény. És igen, jól mondod, a munkámnak egy szeletét képezik a közösség bevonására irányuló projektek is. A DemNettel és a Mindspace-szel is több ilyen, a lakosság bevonására irányuló projektet csináltunk már. Ezeket lehet akár modern lakógyüléseknek is tekinteni, ahol valóban meghallgatják a lakókat is, és a folyamatnak van is eredménye, ráadásul akár egy két órán belül.
Az említett folyamatoknak az a lényege, hogy a résztvevők közül mindenki részese lehessen a közös gondolkodásnak. Ez mennyire nehezen megoldható és legtöbbször mi a legnagyobb akadálya annak, hogy, mint mondtad, eljussunk egy beszélgetés során A-ból B-be?
Zs.Sz.: Itt jön be a mágia, amit már említettünk. Rengeteg módszer van, ami pont úgy vannak kitalálva, hogy segítségükkel a halk, csendesebb tagoknak a véleményét is be lehessen csatornázni a folyamatba. Sok esetben úgy van felépítve az adott workshop tréning, hogy legyen benne egyéni munka, páros megbeszélés, kiscsoportos megbeszélés, vagy például egy flipchart, amin 4-en, 5-en írogatnak közösen. Lehet, hogy a csoport beszédesebb tagja fogja prezentálni annak az öt embernek a véleményét, akivel közösen dolgoztak előtte egy kiscsoportban, de abban, amit átad, már benne van az is, amit a halkabbak tagok tettek hozzá a témához.
A lényeg tényleg, hogy nagyon alaposan megtervezzük a folyamatot. Ilyen hüvelykujj szabály nálunk, hogy körülbelül annyit kell készülni egy-egy alkalomra, mint amilyen hosszú maga az esemény. Nyilván ez azért függ attól, hogy mennyi tapasztalattal rendelkezel. Facilitációs szempontból minden esetben nagyon fontos előzőleg interjúzni a „megrendelővel”, hogy pontos képünk legyen arról, mi a cél, kik lesznek jelen, hány évesek, milyen szintű tudással rendelkeznek a témával kapcsolatban amiben valamilyen döntésre akarnak jutni, mennyire vannak nyílt vagy kevésbé nyílt ellentétek, feszültségek a csoportban.
Magából a témából nektek is szakértővé kell válnotok?
Zs.Sz.: Nem. Minket nem zavar, ha nem értjük, hogy a csoport tagjai miről beszélgetnek. Az a lényeg, hogy ők értsék egymást és a mérföldköveknél konszenzusra tudjanak jutni.
Úgy kell megtervezni az egészet, hogy a folyamat elején legyen egy kis idő a ráhangolódásra, hogy mindenki meg tudjon úgymond érkezni. Ez azért fontos, hogy a csoport tagjai arra pár órára valóban arra tudjanak fókuszálni, ami fontos.
Rengeteg kommunikációs csatorna létezik, mégis egyre inkább buborékokban élünk. De milyenek vagyunk amikor az a kijelölt feladat, hogy közösen gondolkodjunk? Konfrontatívak az emberek, vagy inkább konszenzuskeresők?
Zs.Sz.: Bár nyilván előfordulnak nehezebb szituációk, alapvetően jók a tapasztalataim. A folyamat precíz előkészítésének része az is, hogy feltérképezzük, hol lehetnek rejtett aknák.
Az alapvető filozófiánk egyébként része, hogy értékesnek tekintjük a sok féle eltérő gondolkodásmódot. A legtöbb folyamatnak van egy úgynevezett gyémánt alakja. Ez azt jelenti, hogy az elején csak kinyitjuk a témát. Ebben a szakaszban nem értékelünk, nem szelektálunk, arra biztatjuk a tagokat, hogy engedjék áramolni szűretlenül a gondolatokat. Aztán jön egy pont, amikor meghatározunk bizonyos szempontokat, amik alapján elkezdjük a folyamatot szűkíteni. A tervezés, a ráhangolódás, a keret lehetővé teszik, hogy mire eljutunk a téma lényegéhez, már mindenki nyitottan áll a folyamathoz. Nyilván arra is vannak módszerek, hogy hogyan kezeljük, hogy ha kialakul valamilyen egymásnak feszülés, konfliktus, de azok természetesen nem könnyű helyzetek.
Mi volt a legnehezebb közeg, amiben facilitálnod kellett?
Zs.Sz.: Az előbb a konfliktusos helyzetekrol beszéltünk, de igazán a legnehezebb az, amikor nincsen „kraft”. Wieland Veronika szokta mondani, mintegy mentális tai chi-ként, hogy az is jó, ha ellenállás van, vagy negatív energiák vannak a teremben, mert, ha ügyes vagy, át tudod ezeket úgy forgatni, hogy hajtóerővé váljanak. Viszont, ha a résztvevők nem önszántukból vannak a csoportban és csak unottan, érdektelenül ülnek, na, az nagyon nehéz.
A közösségi gyűlések facilitálási szempontból nehéz terepnek számítanak?
Zs.Sz.: Egy közösségi gyűlés egy hosszabb, több napos folyamat, de mondjuk egy lakógyűlés, ahol rövid idő alatt kell bevonni a közösség tagjait, tartogat kihívásokat. Jóval nehezebb mint például három gyárigazgatót egy asztalhoz ültetni, de ez nem meglepő, hiszen nagyon sokféle háttérrel, temperamentummal rendelkező ember alkotja a csoportot és mások lehetnek a tagok prioritásai is. Lehet, hogy valakinek a legégetőbb problémája, hogy nincsen egy adott szakaszon fekvőrendőr és akkor is erről fog beszélni, ha egyébként a bölcsőde felújítása lenne a téma. Ilyen keretek között nagyobb kihívás biztosítani a hatékonyságot, de azért általában sikerül. Csak több energia kell hozzá.
Másképp fejezzük ki magunkat, de mi a helyzet a hallgatással? Értjük, jól értjük rendszerint, amit a másik mond?
Zs.Sz.: Az értő hallgatás egy másik fontos eleme egy hatékony folyamatnak és olyasmi, aminek a megteremtésére szintén léteznek módszerek. Már a keretek meghatározásánál rögzíteni szoktuk, hogy figyelnünk kell egymásra, de sokszor probléma, főleg egy több napos workshop esetén, hogy a tagok belemelegszenek a beszélgetésbe és közben eltolódik az egyensúly. Nem bunkóságból, de egy idő után már nem figyelnek arra, amit a másik mond. Ilyenkor humorral szoktunk nekik tükröt tartani. Jelezzük például, hogy most olyanok, mint egy rakoncátlan gimis osztály és tudatosan igyekszünk visszahozni a figyelmüket.
A figyelem elvonására tökéletesen alkalmas a telefonunk. Kötelező a résztvevőknek a mobilokat kint hagyni egy-egy ilyen alkalom alatt?
Zs.Sz.: Igen, szinte mindig. Azt kérjük a résztvevőktől az elején, hogy zárják ki a „zavarásokat”. A mobilokat ennek értelmében le kell halkítani, nem elég csak rezgőre állítani. Persze, nyilván felnőtt emberekről beszélünk, tehát figyelembe kell venni, ha valaki fontos hívást vár, szülni készül a felesége, vagy várja például a villanyszerelőt. De megkérjük a tagokat, hogy ha ez a helyzet, azt lehetőleg már az elején jelezzék. Nincsen ugyanakkor drákói szigor. Ha mégis előkerülnek a mobilok, elsőre nem szólok, mert lehet, hogy valami fontos ügyről van szó. Egy pont után azonban megkérdezem, hogy nem várhat-e az ügy esetleg szünetig. De, ha azt mondja az illető, hogy nem, akkor azt is elfogadom. Én nem tanárnéni vagyok. Az a fontos, hogy az elején rögzítsük a kereteket és lássák a tagok, mi a hozadéka, ha betartják a szabályokat.
A Magyarországi Facilitátorok Egyesülete 2021-ben jött létre. Az indulást mennyire nehezítette meg a koronavírus-járvány?
Zs.Sz.: Ahogy mondtam korábban, létezik az IAF nemzetközi szervezet. Ők minden évben október 3. hetére tűzik ki a Nemzetközi Facilitációs Hetet. Ilyenkor egy héten keresztül rengeteg online és offline esemény van, aminek az a célja, hogy úgymond, a facilitáció igéjét hirdesse. A programhoz különböző országok is csatlakozhatnak. Itthon az elmúlt években kiépült egy fajta szakmai közösség, akikkel többször is részt vettünk a facilitációs hét szervezésében. Mire 2021-ben egyesületté váltunk, már volt mögöttünk 3-4 évnyi közös munka.
Nyilván a koronavírus nagyon sok közösségi dolognak betett. Hirtelen nagyon sok minden került át az online térbe, ami egyébként, azt gondolom, sok szempontból hasznos volt. Teljesen felesleges fél órákat utazni egy egy órás meetingre, illetve onnan haza. Az online használható eszközök a kialakult rendkívüli helyzetben nagyon gyors ütemben fejlődtek, professzionalizálódtak. Fél éven belül már mindenkinek volt olyan profi eszköztára, amivel online workshopokat, tréningeket tudott tartani.
De online közegben nem jön létre nehezebben csoportmunka?
Zs.Sz.: Nyilván az online térben az emberek közti interakció máshogy működik. Nem tud felérni azzal amikor élőben látjuk a másikat, a másik testtartását, a mimikáját. De azért bizonyos keretek között egy online workshop, tréning is lehet majdnem ugyanolyan jó és hatékony. Nem azt mondom egyébként, hogy a járvány nem okozott döccenéseket az egyesület működésben, de végül úgy döntöttünk, ideje szintet lépni és hivatalosan foglalkozni a hazai facilitációval. A fő missziónk, hogy itthon bevezessük a köztudatba, hogy a facilitáció és értékteremtő szakma.
És ezt milyen programokkal szeretnétek elérni? A rendezvényeitek mindenki előtt nyitva állnak, vagy elsősorban szakmai jellegű programok?
Zs.Sz.: A facilitációs hét mindenképp egy fontos esemény. Nemzetközi szinten lehet, hogy idén előrehozzák szeptemberre, de itthon október 3. hetében szervezzük meg és abszolút nyitott. Még csak most állítjuk össze a programot, de igyekszünk nagyon sok fajta különböző célcsoportnak megfelelő elemet beleszőni. Nem csak olyan workshopok és tréningek lesznek, amik cégvezetőknek, vagy HR-eseknek érdekesek. Megjelenik majd ugyanúgy a civilek számára is hasznos és fontos facilitálási technikák.
A facilitációs héten kívül is vannak folyamatosan kisebb rendezvényeink, amikről a Facebook oldalunkon és honlapunkon keresztül lehet információkhoz jutni. Az a tervünk, hogy a facilitációs eszközöket, módszertant osztályfőnöki órákra, iskolai keretek közé is bevisszük, de azt is érdekes lenne megnézni, hogyan lehetne például egy szülői értekezletet facilitációval támogatni, hogy ne csak a mindig ugyanaz az egy két szülő jusson szóhoz, hanem mindenki, és végül eredményesek legyenek a beszélgetések. Tehát sok féle tervünk van és az a szándékunk, hogy ne csak a céges világban terjesszük az igét. Meg vagyok róla győződve, hogy egyszerűen jobb lenne a világ, ha mindenhol, minden megbeszélésnél, együttműködésnél a facilitatív szemlélet érvényesülne.
(Kiemelt képet készítette: Halmai Gyöngyi)