A nemek közti egyenlőtlenségek egyik fontos terepe a munkaerőpiac, ám az, hogy minden rejlik, hol tetten érhető és hogyan küszöbölhető ki, olyan komplex kérdések, amelyek régóta foglalkoztatják a kutatókat. A nemekre bontott adatok hiánya ezzel kapcsolatban (is) jelentős probléma. Tény, hogy nagyon nehéz olyan környezetet találni, létrehozni, melyben célzottan megfigyelhető a jelenség és, ahol egyértelműen bizonyítható, hogy egy munkáltató (tudatosan, vagy tudat alatt) azaz egy adott feladatkör esetén valóban szívesebben alkalmaz férfiakat mint nőket.
Éppen ezért volt nagy jelentősége annak a tanulmánynak (Orchestrating Impartiality: The Impact of “Blind” Auditions on Female Musicians), melyet Claudia Goldin és Cecilia Rouse publikált 2000-ben. A neves közgazdászok azt vizsgálták, hogyan alakították át az amerikai szimfonikus zenekarok felvételiztetési rendszerüket az 1970-es évektől kezdődően és a reformok milyen hatással voltak a nők felvételi esélyeire.
Goldin és Rouse The American Economic Reviewban publikált tanulmányában arra a következtetésre jutott, hogy a „vak felvételik” (blind auditions) bevezetése (amikor nem látják a felvételiztetők a jelentkezőt), jelentősen növelték az esélyét annak, hogy végül nő nyeri el a meghirdetett állást. Kutatásuk eredményeit azóta több mint 150 ezer tanulmányban idézték világszerte és szinte biztos, hogy előkerül olyan előadásokon, workshopokon, ahol a téma a nemek közti egyenlőtlenség a munkaerőpiacon.
De, álljunk meg egy pillanatra!
Nézzük meg, miről is szólt a kutatásuk pontosan és hogyan is néztek ki az általuk górcső alá vett reformok:
A hetvenes évektől az Egyesült Államokban – több munkajogi pert követően – elkezdték átalakítani a szimfonikus zenekarok a felvételiztetési eljárásukat azzal a céllal, hogy igazságosabbá tegyék őket. Addig ugyanis az volt a bevett gyakorlat, hogy, ha nagy ritkán megüresedett egy állás, a zenekar vezetője egy személyben, saját holdudvarából választotta ki az új tagot.
A bevezetett reformok több elemből álltak. A megüresedő állásokat egyrészt elkezdték széles körben (elsősorban a szakszervezeti újságokban) hirdetni. A változtatások révén a jelentkezők száma jelentősen megnőtt. Míg korábban egy-egy állásra körülbelül 20-an jelentkeztek, a változtatások nyomán ez a szám közelebb került a 100-hoz.
Szintén fontos eleme volt a változtatásoknak, hogy a pályázók számára bevezették a többlépcsős felvételi rendszert, arról pedig, hogy ki töltheti be végül a meghirdetett állást a zenekar vezetője helyett immáron egy zsűri döntött.
Mindezeken túl, a legfontosabb változtatás az úgynevezett vak felvételi bevezetése volt. Ennek lényege, hogy a felvételin a jelentkezőnek úgy kell játszania, hogy eltakarja egy paraván, azaz a felvételiztető bizottság tagjai bár hallják, mire képes zeneileg, nem látják, hogy az illető nő, vagy férfi.
Az eredmény meglepő volt.
Goldin és Rouse arról számolt be, hogy mindössze néhány évvel a változtatásokat követően a női zenészek száma az ország öt legnagyobb szimfonikus zenekarában jelentősen megnőtt. Míg 1970-ben az említett zenekarok tagjainak mindössze 6 százalék volt nő, 1993-ban ez az arány már meghaladta a 21 százalékot. A trend pedig a 2000-es évek után is folytatódott. A New York Times 2020-ban megjelent cikke szerint a Boston Symphony Orchestra tagjainak immáron harmada nő, míg A New York Philharmonic tagjainak ma már több mint fele nő.
Az elmúlt néhány évben rengetegen idézték a tanulmányt, de sokan kifogásolták Goldin és Rouse metodikáját és az általuk levont következtetések pontosságát (mely pontatlanságokra egyébként részben már Goldin és Rouse is utalt magában a tanulmányban). Olyanok is vannak, akik abban kételkednek, hogy a vak interjú valóban „eltakarja az illető nemét”, hiszen, ha pl. magassarkút hord az illető, már a léptei által keltett zaj is elárulhatja nemét. (Ennek a kiküszöbölésére vannak olyan felvételik, ahol kifejezetten azt kérik a jelentkezőktől, hogy lapos sarkút vegyenek fel.) A fentebb idézett New York cikk szerzője egyébként éppen a blind audition rendszer megszüntetése mellett érvvel. A zenekritikus Anthony Tommasini szerint ugyanis ma már a legjobb zenészek képességei közt nehéz valódi, lényegi különbséget találni, a társadalom sokszínűsége pedig éppen akkor jelenhetne meg a zenekarok összetételében, ha a legjobb képességű felvételizők közt előnyt élveznének azok, akik valamely kisebbségekhez tartoznak.
Arra is érdemes rámutatni, hogy a nemek közti különbségtétel egy adott munkahely esetén természetesen nem csak a felvételiztetési módban, hanem a fizetések esetén is megnyilvánulhat. A Boston Symphony Orchestrát például 2018-ban beperelte Elizabeth Rowe fuvolaművész miután megtudta, munkahelye jóval kevesebbet fizet neki mint az azonos státuszban levő férfi kollégájának, aki az oboán játszott.
Nő vs. férfi vagy fuvola vs. oboa?
A The Washington Post cikkéből kiderül, Elizabeth Rowe-t 2004-ben vak felvételi útján választotta ki a zenekar illetékes, 12 fős bizottsága nem kevesebb mint 251 jelentkező közül. A zenekar vezetőségének több esetben is jelezte a fuvolaművész, hogy sérelmezi a közte és kollégája közt létező fizetésbeli különbséget mielőtt bíróságához fordult. Munkáltatója azonban ragaszkodott ahhoz, hogy, bár valóban van különbség a fizetésük között, az nem Rowe nemével függ össze, hanem azzal, hogy nehezebb az oboán játszani és kevesebb eleve az oboaművész. Végül 2019-ben a zenész és a zenekar bíróságon kívül megállapodtak, az egyezség részleteiről azonban nem lehet tudni.
Mindezzel együtt Goldin és Rouse tanulmánya fontos témát pedzegetett meg és párbeszédet indított el a munkahelyi felvételi eljárásokban esetlegesen kodifikált előítéletekkel kapcsolatban.
A vak meghallgatásokkal manapság nem csak a zene világában találkozhatunk. Számos területen használják a blind audition módszert, amelynek célja, hogy az állást meghirdető munkahelyek számára ne derüljön ki egyből, az adott jelentkező hova járt iskolába, hol dolgozott korábban, hány éves, mi a neme és etnikai hovatartozása. A cél, hogy a cég a jelentkezőket valódi képességeik mentén tudja összehasonlítani, amikor eldönti, kivel szeretne együtt dolgozni.
(Borítókép forrása: Pexels)