Európai klímavédelem – hogyan lehet igazságos?

A klímavédelem továbbra is az egyik legégetőbb globális ügy, és bár a madridi klímacsúcs lényegi megegyezés nélkül ért véget, az Európai Unió sokak szerint rendkívül radikális klímacélokat tűzött a zászlajára. A Ursula von der Leyen-féle Green Dealt ért kritikák az első perctől fogva a tervezet a gazdaságra gyakorolt hatását boncolgatták, ugyanis ahhoz, hogy az Unió képes legyen elérni a karbonsemlegesség mérföldköveit, alapvető strukturális átszervezésre van szükség a gazdaságban és az iparban. Az ilyen rendszerszintű átszervezések természetszerűen azzal is járnak, hogy egyes munkahelyek megszűnnek, vagy éppenséggel teljesen eltűnnek. 

Mindannyiunk felelőssége

Ahogyan arról már írtuk korábban a klímakérdés globális kezeléséhez szükséges szemléletváltás kapcsán, egy működőképes multilaterális modellnek figyelembe kell vennie az országok sajátosságait, és aszerint kell megosztani a felelősséget, kötelezettségeket.

Sokak szerint pont azon bukott meg a 2019-es madridi klímacsúcs, hogy a fejlett országok vonakodtak plusz pénzt beáldozni a valódi klímavédelemért, miközben a fejlődő és közepesen fejlett országok joggal várták, hogy a legnagyobb szennyezők hajlandóak legyenek mélyebben a zsebükbe nyúlni. Ugyanígy az európai Green Deal kapcsán is fontos szem előtt tartani, hogy bár a cégeket természetesen üzleti érdekek vezérlik amikor a radikális változások ellen tiltakoznak, ettől függetlenül a láncolat alján valós, hétköznapi emberek munkahelyei eshetnek áldozatul egy átszervezésnek. 

Új modellekre van szükség

Pedig ahhoz, hogy tartani tudjuk a 2050-re kitűzött klímasemlegességhez szükséges ütemtervet, négyszer akkora mértékben kellene csökkenteni az EU üvegházhatású gázkibocsátásának mértékét, mint amilyen mértékben az 1990 és 2020 között eltelt 30 évben sikerült csökkenteni – hívja fel a figyelmet Galgóczi Béla, a European Trade Union Institute vezető kutatója a Social Europe-on megjelent írásában. Azonban ehhez a lineáris, kitermelésalapú és a fosszilis üzemanyagokra támaszkodó növekedési modell alapvető újragondolására lenne szükség. Viszont mindez hatással lenne a munkahelyekre, a megélhetés forrásaira, a munkakörülményekre, a releváns szakképesítésekre és munkavállalói kilátásokra is az egész EU-ban.

A szakértő szerint csak akkor lehetne sikerrel véghezvinni a paradigmaváltást, ha azt szociálisan kiegyenlített módon történne. De hogyan lehet garantálni, hogy érvényesüljön a társadalmi szempont is az átalakításkor? Galgóczi ennek kapcsán felidézi az igazságos átmenet fogalmát. Az igazságos átmenetnek (just transition) nevezett keretrendszer, amelyet az Európai Szakszervezetek Konföderációja dolgozott ki, társadalmi intervenciók egész sorát foglalja magában.

Az igazságos átmenet azt hivatott garantálni, hogy az átállás a fenntartható gazdaságra olyan módon történjen, hogy közben figyelembe veszik a munkavállalók jogait és megélhetését is. Az igazságos átmenet már a párizsi klímaegyezménynél is egy számontartott szempont volt. Ugyanígy fontos, hogy kellő mértékben érvényesüljön ez a szempontrendszer az európai Green Deal esetében is – ahogy erre van is szándék az unió részéről – ugyanis a karbonsemlegesség kiemelten fog érinteni két olyan területet, amely sok embernek nyújt megélhetést napjainkban: az energiaszektort és az autóipart. 

A karbonsemlegesség csak akkor lesz lehetséges, ha fokozatosan végleg kivezetjük a szén használatát az energiatermelésből – írja Galgóczi. 2015-ben az Európai Unió teljes üvegházhatású gázkibocsátásnak 18 százalékát 284 szénerőmű adta. Ez a 284 szénerőmű szerte az unióban 52 700 embernek ad munkát, a szénbányászatban pedig kicsit kevesebb mint 130 000 ember dolgozik. 

Bár a szénhez kapcsolódó munkahelyek az Európai Unió teljes foglalkoztatottságának csak töredékét teszik ki (nagyjából 0,15 százalékát), de az ilyen típusú munkák jellemzően szűk területeken koncentrálódnak – hívja fel a figyelmet Galgóczi.

Az EU is számol ezekkel a széntől függő régiókkal, a Green Deal külön forrásokat különítene el ezeknek a területeknek a támogatására. Az unió klímavédelemre irányuló tervezetének egy vázlatos verziója megállapítana egy küszöbértéket (bár nem tudni, mi lenne ez az arányszám) arra, hogy az EU-s átlag hányszorosa kell hogy legyen egy területen a GDP-arányos CO2-kibocsátás, hogy a terület jogosult legyen a kompenzációra. Emellett feltétel az is, hogy a fekete- és barnakőszén-kitermelésből élők aránya a kérdéses területen elérjen egy bizonyos számot. Kiegészítő kritériumként felmerült, hogy a tőzegkitermelésből élő területek is bekerülhetnek a kompenzált régiók közé. 

Valódi klímavédelem, valódi szolidaritással

Az előzetes becslések szerint 50 régió lenne érintett az EU 18 országában, írja a Politico, ha az első két kritériumot vesszük alapul: 10 régió Lengyelországban, 8 Németországban, 6 Spanyolországban, 5 Görögországban, 4 Olaszországban. Emellett Csehországban, Romániában, Szlovákiában és Bulgáriában országonként két régió lehet majd érintett, továbbá a tervezet szerint egy-egy ilyen régió lenne Belgiumban, Horvátországban, Ciprusban, Észtországban, Magyarországon, Hollandiában, Portugáliában, Szlovéniában de még Franciaország tengerentúli területe, Réunion szigete is jogosult lehetne a kompenzációra. Ha a tőzegkitermelést is hozzávennék, akkor minden valószínűség szerint Írország és Finnország is pályázhatna a támogatásra. 

A támogatás finanszírozását a tervek szerint az Európai Bizottság adminisztrálná egy Just Transition Fundnak nevezett alapon keresztül. Az unió következő periódusra meghatározott büdzséjében már vannak is olyan tételek, amelyek várhatóan meg lesznek nyirbálva – ilyenek például a kohéziós fejlesztési pénzek –, így felszabadulnak források a klímacélokra és a kompenzációra. De emellett a tagországok is beszállnának a finanszírozásba, és az Európai Beruházási Bank, valamint a remények szerint privát befektetők is hozzájárulnának a szükséges források előteremtéséhez. 

Azonban nem csak a szén az egyetlen kulcskérdés. Ha a cél a valódi klímavédelem és egy karbonsemleges Európa, ott van még a közlekedés és a gépjárműipar kérdése, amikkel foglalkozni kell. A szénnel ellentétben ezek valószínűleg nem fognak eltűnni, főleg úgy, hogy az autóipar adja az unió munkahelyeinek egy jelentős hányadát. Bár az gépjárműipart hagyományosan nem tekintik az igazságos átmenet által érintett területnek, Galgóczi szerint pusztán a munkavállalók száma miatt is érdemes lenne arra is kiterjeszteni a fair transition szempontjait. 

Mindent összevetve az európai Green Deal csak akkor lehet sikeres, ha a társadalmi hatásokat kiemelten figyelembe veszi. Avagy, ahogy az Európai Szakszervezetek Konföderációja fogalmaz az átalakítás „inkluzív és támogató kell hogy legyen a legkiszolgáltatottabb régiók, szektorok és munkavállalók irányában”. A szállítás és az energetika átszervezése kulcs szerepet fog betölteni abban, hogy az EU karbonsemlegessé válhasson, de pont ezért ezek a területek és az ott dolgozók kiemelt figyelmet igényelnek.